Sikersztori - Szilvi

Ez a sikersztori nem egy szokványos fogyókúrás történet, ez annál sokkal több!

Szilvivel mi egy padban ültünk a középiskolában, majd két évvel ezelőtt találkoztunk a fitnesz teremben. Szilvi pár hete teljesítette kitűzött célját! Olvassátok el történetét! Köszönöm.

Van élet a teljes kiőrlési zsemle nélkül 

Szilvi és én  cigivel és egy pohár itallal a kézben

Sacival az ismeretségünk még a múlt évezredre datálható, amikor a középiskolában a fővárosi Eddás és a vidéki diszkós egy osztályba került. Nem titkolt szándékunk volt a lehető legkönnyebben „átvészelni” a tanórákat, hogy utána Füst Milán Klubban végre cigizhessünk! A hétvégéket a kor elvárásainkat megfelelően diszkókban/koncerteken töltöttük. Az iskolai testnevelésről csak annyit, hogy örök lobbisták voltunk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne vegyünk részt rajta! Középiskola után nem tartottuk a kapcsolatot, nem tudtunk egymásról semmit sem….

….mígnem Zuckenbergnek köszönhetően megtaláltam Sacit az facebookon. Mikor megláttam, hogy a szomszédos faluban lakik, azonnal felvettem a kapcsolatot és találkoztunk. Ekkor 2013-at írtunk. Jót beszélgettünk, elmesélte hogy Norbi update szerint diétázik, sportol és sokat fogyott (már akkor is jól nézett ki!). 

Majd én meséltem:

1998ban volt egy igen stresszes időszakom, iszonyatosan lefogytam, úgy néztem ki mint egy agárkutya. Majd amikor rendeződött körülöttem minden, szép lassan felkúszott rám a leadott kilók duplája. Aztán újra jött egy kemény időszak, amikor már nem fogytam, hanem híztam: bánatevő lettem. Ennek koronázásaként 2004-ben leszoktam a dohányzásról és ősszel már olyan számot mutatott a mérleg, ami meghaladta még a születési évemet is.

Ekkor erőt vettem magamon és elmentem Farkas Erához tornára, majd el kezdtem diétázni és nagyjából vissza állt a régi rend. Azért mondom, hogy nagyjából, mert az utolsó 5 kg-ot sosem tudtam leadni. A cél akkor az 55-57 kg volt, de 62nél mintha megragadt volna a mérleg nyelve. Rendszeresen jártam tornázni (azóta is járok), de az étkezésemre nem figyeltem oda.

2012-ben sokat olvastam Rubint Réka bejegyzéseit az fb-n és egyre erősebbé vált bennem a vágy: futnom kell! Az utolsó lökést az a bejegyzés adta, miszerint a futás pucolja legjobban a szervezetet (nem szó szerint, de ez volt a lényege). Kocsival lemértem egy kört amit én kinéztem magamnak, hogy arra szívesen futnék és 2012. május 02án reggel egy órával előbb felkeltem  és elmentem futni. A kör 3 km volt, első nap 400 métert tudtam lefutni. De a kört akkor is végigsétáltam. Majd másnap a cél már a következő utcasarok volt. Minden nap emeltem a tétet. Magamtól. Pedig sosem voltam kitartó! De úgy éreztem, hogy EZ NEKEM KELL! 2 hónap múlva el kezdett fájni a lábam a nem megfelelő cipő + aszfalt kombótól, de nem adtam fel, akkor a Tó körül futottam le a napi adagomat. Jött az ősz, beköltöztem a Vidfit-be. Tavasszal kiköltöztem a Tóhoz. Futottam hétfőtől péntekig. Futottam szabadság alatt is (imádom a kora reggeli balatoni futkorászást J ). És változtam, alakultam, formálódtam, 1-2 számmal kisebb ruhákat hordtam, de a mérleg nyelve továbbra is 62-nél állt. A család pedig a csodámra járt J

2013-ban már lefutottam a Vivicittá 5 km-es versenyét és a Coca-Cola 7 km-es távját is. Micsoda felemelő érzés egy ilyen versenyen futni! Tök mindegy, hogy a hétszázhuszonhatodikként érsz célba, de azt az adrenalint egyszer mindenkinek éreznie kell!

2014ben kértem Sacit, hogy állítson össze egy edzéstervet, mert akkor meg el kezdett hiányozni az izmosodás az életemből. Itt azért nem tudtam, hogy mire vállalkozom! A „meghalok de csinálom”, az „hogy-én-ezt-hogy-uuuuuutálom!!!”, a „Jóisten kihagyta belőlem a hasizmot” gondolatok és a sírógörcs kerülgetett minden egyes edzésnapon. De csináltam, mert a végén mindig büszke voltam magamra és érdekes módon csak túléltem! Saci ugyan figyelmeztetett, hogy az étkezésre is figyeljek oda, de nálam ez kimerült a Teletálas diétás menü rendelésében. Hektikus volt a diétás étkezésem, hol sikerült, hol nem, hol betartottam, hol nem…..na de ki tud ellenállni Anyám házi pogácsájának??? J

Fél év után abba kellett hagyjam az edzést egy egészségügyi okok miatt, épp jött a nyár, maradt a futkorászás. 

Ebben az évben tavasszal már meg volt a Vivicittá 10 km-es érme és ősszel a félmaraton. A FÉLMARATON! Nekem, aki a testmozgás elleni lobbizmus istennője voltam és Anyám életét non stop azzal keserítettem iskolás koromban, hogy írjon már egy igazolást, hogy ne kelljen nekem tornaórára járnom!!!!!!! 37 évesen megcsináltam életem első félmaratonját!

2015-ben egyik reggel találkoztam Sacival a teremben és megállapításra került az a tény, hogy én már megint meghíztam. No nem vészesen, de az a 3-4 kg (ami ugye e leküzdhetetlen utolsó 5 kg-val már 8-9 kg!) is nyomott hagyott a sziluettemen J! Egy kicsit visszafogtam magam és 62 lettem. A hangsúly a kicsin van! J

Majd eljött a NAGY NAP: március 21. 40 évesen és 10 naposan elindultam a Maratonfüreden. Életem egyik legjobb versenye volt és naná, hogy célba értem! Pedig volt ám elkedvetlenítő gondolat nem is egy! Sőt mi több, a verseny előtt 2 héttel nagyon komolyan el kezdett fájni a térdem is! De nem hagytam magam, EZT IS MEGCSINÁLTAM! (ennek történetét is megírom, mert megér egy misét!) 

Tehát az új egyenletem: 4X+240h = 42195 m!

A legutóbbi kihívás a Kékes futás volt. Erre azért jelentkeztem, mert volt egy rossz időszakom, amikor elégedetlen voltam az akaraterőmmel és épp ezen bosszankodtam a monitor előtt, mikor jött egy email a BSI-től, hogy még lehet jelentkezni a csúcsfutásra. Becsekkoltam. Úgy voltam vele, hogy ha ezt megcsinálom, akkor mindent elérhetek amit csak akarok! Naná, hogy MEGCSINÁLTAM! De egy pokol volt. Én ennyit futás közben még nem káromkodtam! 12.45kor, 30 fokban indult a verseny és itt nincs sík terület, nincs lejtő. Itt csak felfelé van! Menet közben a „beugrom a fák közé és fának tettetem magam”, „összeesek az út szélén és halottnak tettetem magam” és a „mi a búbánatos …. jöttem én ide, mit akarok én még bizonyítani” kérdéskörök foglalkoztattak, miközben a Nap ezerrel sütötte a fejemet, a pulzusom már rég Kékestetőn volt mikor én még lent és a fejem szinte percenként akarta elhagyni a testem! Nagyon kemény volt, de beértem! Így még almának nem örültem J (a befutónál almát szoktak osztani)!

Ezzel egy időben Saci megosztott egy diétát az oldalán és látván hájas testemet arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy ez lesz a következő kihívás. Mert úgy látszik, hogy nekem kellenek a kihívások, az a motorja az életemnek! A diétát 1 héten keresztül kitartóan csináltam. Az volt a szerencsém, hogy a párom is el kezdte, így könnyebb volt a főzés és a diéta betartása. Jó lendületet adott és bebizonyította, hogy van élet teljes kiőrlésű kifli és köretek nélkül is!

Az élet igazságtalansága: míg a páromról napi 1 kg (!) ment le úgy az első héten, hogy abszolút nem túlsúlyos, rólam egy deka sem megy le. Valószínűleg a mérlegben van a hiba…lehet, hogy előző életemben valakinek nagyon ártottam, aki most mérleg formájában született újra és engem szívat???? Na mindegy, én akkor is kitartok, egy hét után is: sok csirkemell, sok saláta, semmi köret, no szénhidrát, no cukor (ezzel egyébként sem volt gondom). Itt tartok most és őszintén remélem, hogy pár kilóval karcsúbb leszek egy hónap múlva!

És hogy miért teszem mindezt? Mert sokáig akarok élni egészségesen, jókedvűen, boldogan. És azért, mert én már jó tíz éve azt mondom, hogy ÉN EGY JÓL KARBANTARTOTT NEGYVENES LESZEK!!!!

Utószó, nem mellesleg: Ámulattal követem Sacit! Nagyszerűen megoldotta karrierjét, hiszen a munkája lett a hobbija. Tudatosan építi személyi edzői munkáját, példát mutatva szigorúan betartja a diétát és az edzéseket. Ő az én élő lelkiismeret furdalásom J