Jótékonysági Spinracing Maratonon voltunk.
Miről szól egy ilyen esemény?
A felhívás így szólt a közösségi oldalon:
“Kedves Edzőtársaim!
Már hagyománnyá vált, hogy minden évben karácsony közeledtével adomány gyűjtő spinracing maratont szervezek.
Nagy örömömre az idén is csatlakoztak hozzánk más sportágak is. A rendezvényen való részvétel díj egy ajándék, melyet rászoruló gyermekeknek juttatunk el. Úgy gondolom ha összefogunk csodákra vagyunk képesek és az egyik legnagyobb csoda ha segíthetünk másokban a reményt ébren tartani!”
Lehetett ennek a felhívásnak ellenállni? Nem is gondolkodtunk egy percig sem. Az egyik kedves edzőtársam kiposztolta a Facebook csoportunkba az eseményt. Meg is teltünk egy pillanat alatt. Mivel a csapat nagy rész még nem spinracingelt, így cssak egy bringát béreltünk, de az esemény végén rájöttünk, hogy ez kevés volt, jövőre két bringán indulunk.
Így egy nevezési lappal, egy spinbringát kértünk. A nevezés leadásának napján hirtelen még három fővel bővült a csapat. Ők sem spinningeltek még, vagy ha igen, az évekkel ezelőtt volt egy-két alkalommal. Úgyhogy ez már eleve kihívás volt számunkra.
Az időbeosztás megcsináltuk, egyen polónk volt, már csak a cipős doboz kell és a részvétel. Minden ment, mint a karikacsapás. Volt, aki az esemény előtti hetekben eljutott egy próba spinracing órára és megnyugodva indult neki az éjszakának, de akadt, akinek ez nem sikerült. Köztük jómagam, aki este 8-kor ült először ilyen spinbringán.
Szuper volt! A buli, a társaság, a hangulat! A karácsonyfa alatt a sok-sok doboz, már este 8 órakor is tele volt, de az este és az éjszaka folyamán egyre több adomány érkezett, zsákokban ruhák, dobozokban játékok, kartonszámra élelmiszer. Hajnalban már alig fértünk el a sok-sok ajándék a és a spinningelők mellett meghagyott kis “folyosón”.
A picivel több, mint 4 perces videonkat itt tudod megnézni.
A nevezett csapatok, vagy egyének, mert volt, aki egyedül végig tekerte a 12 órát, végig ott voltak a bringán, végig tekertek. Peti, aki az edzést tartotta, hihetetlen energiát sugározott! Közel 10.000 kalóriát égetett el azon az éjszakán. Nagyon szép teljesítmény, nagyon szép tett, és nagyon szép eseményt hoztál létre Peti! Köszönjük!
Hihetetlen, hogy ahogy erről írok, szavakat nem találva kifejezni érzelmeimet, folyamatosan libabőrös vagyok, annyira a hatása alatt vagyok. Mindennek, a szándéknak, az összefogásnak, a jótettnek, az ajándékozásnak.
Csapatom tagjai mind-mind anyukák. Volt köztünk, aki szoptatási idejéhez mérten osztotta be magát a maratoni éjszakára. Köszönöm mindenkinek a részvételt.

D. Gabi: “Nekem ez az este az összefogásról szólt.
Ahogyan a sportemberek összefogtak egy nemes ügy érdekében.
Ahogyan a csapatok összefogtak a cél eléréséért,
ahogyan a csapattagok összefogtak egymásért, és
ahogyan összefogtam a küzdő énemmel.
Csodálatos élmény volt! Köszönöm!”
Cs. Anita:
“2 órát kaptam abból az 12-ből ami tele volt lelkesedéssel,
izzadsággal, barátsággal, küzdelemmel,
helyenként emberfeletti teljesítményekkel.
Vittem a saját lelkesedésemet, az edző cuccomat
és a kis ajándékcsomagomat.
De igazán én kaptam aznap, nem én adtam.
Köszönöm!”
Sz. Edit: “Köszönöm, hogy ott lehettem!
Köszönöm, hogy tekerhettem!
Köszönöm, hogy közétek tartozhatok –
iszonyat adrenalinbomba (volt)!
Jövőre veletek ugyanitt! “
B. Melinda: “Ez az este nekem nem csak a sportról szólt.
Jótékonyságról, összefogásról,
csapatszellemről, tűrőképességről.
Rájöttem, hogy többet bírok,
mint gondoltam.
Azt hiszem ezzel az élménnyel
nem csak gazdagabbak lettünk,
hanem összességében többek! “
E. Éva: “Izgatottan vártam az eseményt,
örömmel tapasztaltam,
hogy a jó ügy érdekében ennyien
összejöttünk.
Azt pedig csak saját sikerként
könyvelem el, hogy utólag
érzem: sokkal többet bírtam volna!”
S. Ágnes: “Az ajándékozás öröme keveredett
az ismerős és ismeretlen emberek
lelkesedésével, elszántságával,
mosolyával. Fantasztikus
élmény volt ebben részt venni,
akár csak egy óra erejéig is.
Hálás vagyok érte, hogy a
csapat tagja lehettem!
Köszönöm!!!”
Nekem miről szólt ez? A karácsony nekem egyébként is gyenge pontom, mindig meghatódom. Az, hogy adhatok, az, hogy segíthetek nekem lételemem, ezért vagyok, ezért születtem. Az a pillanat, amikor a tekerésem második órájában felcsendült az “Édes kisfiam” c. szám, akkor tört el a mécses. Nekem ez meghatározó volt, hiszen két fiú anyukájaként nekem ez a dal a szívemnek nem csak a csücske. A mi cipős dobozunkba a két fiam pakolt. Olyan játékokat és olyan ruhákat tettek bele, melyekhez mind-mind kötődik nekik egy kis emlék. Ahogy pakolták a dobozokat hozzátettek egy-két jószót, és odaadással, szeretettel csomagoltuk be együtt, hogy a többi gyerek is boldog lehessen karácsony éjjelén!
Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
Mert jótékonykodni jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése