2017. február 3., péntek

Saját testsúlyos gyakorlatok

Ma úgy döntöttem, hogy nem megyek a fitnesz terembe súlyokat emelgetni, elég súlyos vagyok én így, emelgetem majd magamat. Így jött az, hogy a Fegyencedzés c. könyv alapján elkezdtem a hat alap gyakorlatot.


A könyv kéri, hogy habár úgy is érzem, hogy meg tudom csinálni a kettes szintet, akkor is kezdjem el az egyes szintről és haladjak sorrendben, a sérülésveszélyek elkerülése miatt. Én ennek szót is fogadtam.


1.gyakorlat – fekvőtámaszok falnál


Úgy gondoltam, hogy azért csak vagyok egy haladó szinten, így szépen a leírás szerint beálltam a falhoz és 3×50 ismétlésnek neki is estem. A második és harmadik sorozat utolsó 5 ismétlése már nehéz volt. Nyugtáztam is, hogy legközelebb megyek a második lépésre, ami már a fekvőtámasz előre dőlve elnevezést kapta a könyv szerint.


2. gyakorlat – Guggolás gyertyállásban (tarkóállásban) Ez a jelenlegi farizom-izomlázammal kellemes mozgás volt, haladó szinten 3×50 ismétlést csináltam.


3. gyakorlat – függőleges húzás


Na, ezt leírom nektek. Tehát a kép szerint megkapaszkodsz az ajtófélfában mell magasságban, nyújtod a karodat és a lábadat beigazítod a félfától kb. 10 cm-re. Így állsz meg és húzod közel magad az ajtófélfához. Szuper jó. Nekem nem volt ajtófélfám, így a TRX kötelet használtam hozzá, így talán nehezebb is volt, de a haladó szinten előírt 3×40 ismétlést megcsináltam.


4. gyakorlat – térdfelhúzás padon (lebegőülés) – ez a hasizom első lépcsőfokahasizom térdfelhúzás


Haladó szinten 3×40 ismétlés… a combjaim majd leszakadtak a végére, de megcsináltam.


5. gyakorlat  – csípőemelés, azaz rövid híd.


Ez az a gyakorlat, amikor a hátadon fekszel, kezeid a mellkasodon pihennek, a lábad vállszélesen talppal a talajon és megemeled a csípődet, egészen feltolod addig, míg tudod, azaz legyen a mellkas folytatása a törzs, majd folytatása a comb. Első lépcső,haladó szinten ez 3×40 ismétlés volt.


6. gyakorlat – Fejenállás fal mellett.


Ezt gondolom nem kell leírnom. Haladó szinten 2 percig kellett fent maradni. Unalmas volt! Megnéztem a következő szintet, na az nem lesz unalmas, meg is próbáltam, de nem sikerült. Sok-sok gyakorlás kell majd hozzá 🙂


A Mozdulj Anyu zárt csoportokban pedig szívesen látunk, ahol beszélgethetsz anyukákkal, akik szintén életmódváltásra adták fejüket. Vegyél részt edzéseinken, és gyere el teadélutánjainkra is!


A Ye Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 15% kedvezményt kaphatsz!

A Best-Body-Nutrition oldalon a MOZDULJANYU kuponkódot használva 5% kedvezményt kaphatsz!

 


 



Saját testsúlyos gyakorlatok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

6 figyelmeztető jel, hogy nem jól táplálkozol

6 dolog, ami arról árulkodik, hogy valami nem jó az étrendedben: 1. Soha nem érzed úgy, hogy megtelt a gyomrod Ismered azt az érzést, hogy a...