2014. március 12., szerda

Amit a személyi edzőkről tudni kell



Ha még nem dolgoztál edzővel - olvasd végig milyen előnyökkel jár, ha az otthoni edzés helyett egy szakember munkáját részesíted előnyben. 

Megosztom veletek azt az edzői etikai kódexet, amit mi még az iskolában kaptunk.

Milyennek kell lennie tehát az edzőnek, hogy kiállja a szakismeret, a sporteredmények, a nyilvánosság próbáját? 

Az edző,
• elsősorban pedagógus, aki edzésein a korrekt gyakorlatbemutatás mellett nem saját edzésre törekszik, hanem gyakorlatot tanít, hibát javít és figyel!

• aki, ha kell, támogat, aki felismeri tanítványa gondjait, erős és gyenge oldalait és így segítőtársa, ha kell, bíráló társa tanítványának;

• aki felkészült kell legyen sportszakmai ismereteken túl élettani, anatómiai, pedagógiai, de pszichológiai tudományokból is, hiszen az együttműködés tanítványával széleskörű ismereteket igényel.

Éppen ezért ez a szép feladat, ez a hivatás, ez a küldetés, aminek meg kell felelnie, hatalmas felelősséget ró az edzőre, akinek önvizsgálatra is nevelnie kell tanítványát, ami egyúttal az ő kötelező önvizsgálatát is jelenti, vagyis miként kell etikusan ős példamutatóan élni, tanítani, hogy sikeres legyen foglalkozásszerűen vállalt hivatásában, a sport szolgálatában.

A kódex nem tűrhet sem szakmai, sem emberi megalkuvást éppen a sport, a tanítványok érdekében. Az edző fegyelmezett, jellemes magatartása az okosság, a lelki erősség, a mértékletesség, az igazságosság erényeit kell megmutassa, hogy ezek, mint sarkalatos erények mentén vezesse rá tanítványait a sport, a sportszerű életmód szépségeire. Ezt akkor tudja sikeresen megtenni, ha ismeri egyéniségüket, hajlamaikat, életkori sajátosságaikat, hogy ezekre támaszkodva igazítsa nevelési módszereit, hogy felébressze, erősítse a becsvágyat, a sikerre, eredményességre törekvést.

Ebben a nemes edzői feladatban, küldetésben méltó szerepet kell kapjon a fair play, a becsületes, tiszta játék, képviselete, életstílusként való terjesztése. Az erkölcsi kódex tehát megkönnyíti az edzők, a tanítványok (és szülők) helyzetét, és csökkenti az edzői, pedagógiai hibák előfordulását.

A versenysport eredményei, a róluk szóló híradások, az esetleges, a sport fényét elhomályosító tényezők visszahatnak a társadalom sporthoz való viszonyára, a szabadidő-sport-, a népegészség-, a minőségi utánpótlás színvonalára is.. Miután az egyes nemzeteket a többi nemzet közé tagjai eredményei, sikerei, alkotókészsége illeszti be, így nem kérdéses, hogy a sport jövője milyen fontos szerepet tölt be a nemzetépítés, a társadalom fejlesztése terén.

A sport a kultúra része együttműködésre, fegyelemre, kitartásra, erkölcsi tartásra, türelemre, egymás megbecsülésére, a tanulékonyság fejlesztésére tanít. Ezért is fontos a sportnak vitathatatlan szerepét elfogadva a kódexszel segíteni az edzői társadalmat, a sportolók közösségét, a társadalmat abban, hogy az eddigi eredményeinknek, a sport eszmeiségének még jobban megfeleljünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

6 figyelmeztető jel, hogy nem jól táplálkozol

6 dolog, ami arról árulkodik, hogy valami nem jó az étrendedben: 1. Soha nem érzed úgy, hogy megtelt a gyomrod Ismered azt az érzést, hogy a...