2016. július 15., péntek

Sport délelőtt a gyerekeknek

WP_20160715_09_58_07_Pro


A Csomádi Nagycsaládosok Egyesülete mostmár többedik alkalommal rendezi meg a nyári szünetben a “Csónak” Napközis Tábort. Idén felajánlottam, hogy pénteken délelőtt megmozgatom a gyerekeket.


A Csomád KSK műfüves pályájára kaptunk belépést, a szertárból pedig kaptunk megfelelő eszközöket a játékokhoz. WP_20160715_09_04_34_Pro


28 fős gyereksereg érkezett meg délelőtt, a legkisebb 3 éves, a legnagyobb pedig 13. Így volt választék rendesen, fiúk is lányok is.


A bemelegítést követően játékos sorfeladatok következtek. Csapatokat építettünk, bár ez nem volt könnyű, de megoldottuk. Próbáltam meggyőzni őket, hogy nem verseny, hanem csapatmunka, ez az egy volt a legnehezebb. Jöttek az “ők csaltak!” “mindig ők nyernek!” megjegyzések. Ekkor ötletesen a “csaló” bandát megkértem, hogy csinálják meg még egyszer a feladatot, hihetetlen volt a reakció, hogy a többi csapat megtapsolta őket! WP_20160715_09_48_45_Pro


A sok-sok mozgást követte egy kvíz játék. A nagyobbakat négy – öt felé osztottam és kaptam egy-egy TOTO feladatsort az egészség és mozgás témakörben. A kicsiket pedig a pálya közepére ültettem és beszélgettünk. Kérdeztem, jelentkeztek, válaszoltak! Remélem sok mindent meg is jegyeztek belőle. Ilyeneket kérdeztem a kicsiktől: – szerettek-e betegek lenni? – mit kell tenni azért, hogy ne legyünk betegek? – miben van vitamin? – melyek az egészséges ételek? – mennyit kell enni egynap? – mik azok az ételek, amikből keveset lehet enni? – mennyit kell sportolni? stb… nagyon aranyosan válaszoltak.


WP_20160715_10_07_43_ProA nagyobbaknak már nehezebb feladataik voltak. Például.


Az egészséges táplálkozás alapja, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasszunk, lehetőleg alacsony zsírtartalommal. Tehát fogyasszunk minél több: 1fehér kenyeret / 2 húst, tojást, túrót / 3 fehér csokit


Az egészséges táplálék …………….., ……………….., ásványi anyagokban és rostokban gazdag, nem zsíros, és szénhidráttartalma a szükségesnél nem magasabb. Válaszok: 1fehérjékben, vitaminokban  / 2 szénsavban, cukorban  / 3 fehérlisztben, energiaitalban


Míg a kicsit játszani mehettek, a nagyobbakkal végig vettük a tesztlapot, és átbeszéltük a helyes válaszokat. Meglepő volt, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. Nem húzták a szájukat, nem láttam a kamaszodó gyerekekre jellemző szájhúzogatást, pofavágást, nemtetszőséget. Majd a nagyobbak is kapura rúgásokkal zárták a délelőttöt.


WP_20160715_10_22_00_ProKisebb szabadjáték után jöhet a jól megérdemelt jutalom. A Goodwill Pharma jóvoltából egy doboz LOLI-C vitamonos nyalókát osztottunk szét a gyerekek között. Ez sem ment csak úgy: sorban állás után mindenki törpejárással kellett, hogy megközelítse a dobozt és kivehette a neki járó LOLI-C vitaminos nyalókát.


Igazán jó volt ez a délelőtt!WP_20160715_10_23_21_Pro


Köszönöm a lehetőséget és további szép nyarat a gyerekeknek!


A Goodwill Pharma többi gyerekeknek való vitaminját és az ajándékba kapott vitaminos nyalókáját a webshopban tudjátok megrendelni ITT.


A Goodwill Phama Facebook oldalán pedig értesülhettek az aktuális nyereményjátékokról, akciókról, újdonságokról!


 


 



Sport délelőtt a gyerekeknek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

6 figyelmeztető jel, hogy nem jól táplálkozol

6 dolog, ami arról árulkodik, hogy valami nem jó az étrendedben: 1. Soha nem érzed úgy, hogy megtelt a gyomrod Ismered azt az érzést, hogy a...