Mozdulj Anyu!: Változz Anyu!

Az első olyan beszámoló, amihez nekem nincs hozzáfűzni valóm! Nem szeretnék írni semmit hozzá! Anitát imádom! Tudom min megy keresztül, mert én is végig jártam ezt az utat. Olvassátok Anita gondolatait:

Nyár van. Ideje a felhőtlen boldogságnak, vízpartnak, ökörködésnek, lenge, rövid ruháknak és a fürdőrucinak.

Amióta az eszemet tudom, utálok nyilvánosság előtt bikiniben flangálni, annak ellenére, hogy 8 évig úsztam és ott ugye muszáj volt vetkőzni. A miniszoknya és forrónaci sem volt soha barátom, a hasvillantós pólókról nem is beszélve. Kamaszkoromat sötét ruhadarabokba burkolózva töltöttem depeses-bonanzás rajongással, ezzel könnyedén meg is úsztam az aktuális divatnak behódolást. Fiatal felnőttként már inkább a gátlásaim nem engedték meg a nőcis megjelenést. Állapotosan pedig a kényelem felülírja a külcsínt, így 2×9 hónapig nagy királyság a leggings és a bő póló. Pipa.

Szülés utáni első nyár már kritikus volt. Végérvényesen konstatáltam, hogy MINDENEM megváltozott: cici-has-fenék-combok. Nem feszes, nem szép, csíkos, puha, túl kicsi vagy nagy, repedezett bőr, cellulitisz mindenhol, lila hajszálerek díszítőmintaként.

Azonnal jött a belső reakció: utálom a nyarat, a medencét, a tömeget; nem megyek vízpartra ezzel a testtel, bőven jó lesz itthon is a kismedencében; nem veszek szoknyát mert kidörzsölődik a combomnál, nem veszek fel 2 részes fürdőruhát, mert…Totális tagadás.

Közben persze nyugtatattam magam, hogy jó ez így hisz’ születem, ez természetes; férj sem panaszkodik ergo nagy baj nem lehet; utálom amúgy is a plázadivatot és itthonra minek is divatozzak? Kb 1000 más kifogást találtam magamnak, hogy miért jó minden, úgy ahogy van.

rakott brokkoli / nocarb pulykapöri

A 100. életmódváltó napot elhagyva, összepakoltam a kinőtt ruháimat, felcímkéztem és egy részüket már el is adtam. Aprópénz a családi kasszában, de vettem helyette kisebb, nőiesebb göncöket. Élvezettel, mosolyogva válogattam, próbálgattam. És mivel nincsenek véletlenek, a héten szembe jött velem egy interjú Tóth Verával. Évek óta küzdött a túlsúllyal, hol elhitette magával ő is, hogy elégedett a testével, hol küzdött, diétázott, sportolt, majd újra visszahízott el. Majd kezdődött minden elölről és újra próbálta hitetni a világgal és önmagával, hogy neki így-úgy jó volt. Idáig. Bevallottan boldogtalan és elégedetlen volt. Most egy gyomorszűkítő műtéttel a háta mögött átalakult, csodaszép és boldog nővé vált.

Nos, már én is be merem vallani, NEM JÓ túlsúllyal élni! Kínoz, feszít, marcangol belül. Lehet takargatni, de mindig ott lesz bennünk valahol mélyen, hogy nem jó ez így, változni kell(ene). És nem (csak) az esztétika miatt. Ó hát persze, szuper dolog csinosnak lenni, 44-es ruha helyett 40-esbe is beleférni, besöpörni az kedves szavakat és elismeréseket. De a legeslegjobb egészségesnek lenni, példát mutatni a gyerekeimnek, újra látni a huncut csillogást a férj szemében amikor rám néz. Akik követnek látják, hogy nehéz, de nem lehetetlen. Megéri e? Ez nem kérdés, persze. Megbántam e? Igen, azt hogy nem előbb kaptam észbe. Aki kicsit is magára ismer a fent leírtakban, ne halogasson! Változzatok ti is!