2016. március 31., csütörtök

Ha futni szeretnél - fokozatosság

Nem csak az étkezés és az életmód váltás terén szükséges a fokozatosság betartása, hanem a mozgásban is. Semmiképpen ne kezdj úgy futni, hogy hopp bele a közepébe és fussunk. Figyelj oda a fokozatosságra most is.


Itt a jó idő, szerintem már nem is lesz tél, szinte hívogat a levegő egy kis kinti mozgásra. A legegyszerűbb, ha futni indulsz, aztán jöhetnek a szabadtéri edzések is.401897_449179251840307_548669120_n


A futás egy aerob edzés, azaz: oxigén jelenlétében végzett terhelés. A szervezet által igényelt oxigén mennyiség, nem haladja meg felvett oxigén mennyiséget. Ez némiképp leegyszerűsítve azt jelenti, hogy, hogy nem fogyunk ki a levegőből futás közben. Az aerob terhelés megdolgoztatja a szívet és a tüdőt és ezen keresztül, javítja a keringési rendszert. A zsírégetés szóban ott az égetés, melyhez az oxigén mindenképp szükséges, így olyan mozgással, ahol nem jut a szervezet elegendő oxigénhez, nem is tud zsír égetni, olyankor a szénhidrát raktárak biztosítják az energiát.


A futást csak elkezdeni nehéz, de amint rákapsz az ízére, szinte menthetetlenül függővé válasz tőle. De szerencsére nem is kell leszoknod róla, hiszen mind a közérzetednek, mind az alakodnak jót tesz.


A három alapszabály


  1. Határozd el, és húzz fel egy cipőt!

Egyszer el kell kezdeni. Tervezz előre! Tudd, hogy mit veszel fel, a ruhád legyen kényelmes, olyan, ami nem tartja a nedvességet és futócipő. A cipő fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen sok múlik rajta. Megelőzi az esetleges sérüléseket. Ha aszfalton futsz, akkor aszfaltra való cipőt keress, ha a földút a kedvezőbb, akkor terepcipőre lesz szükséged. Minden edzés előtt melegíts be! Fontos! Boka és térd ízületek átmozgatása: bokakörzés, szökdelések, teljes guggolások, törzshajlítások, nyújtások, sétáló kitörések. Ezt soha ne hagyd ki futás előtt.


Lumia Selfie alkalmazással készítve

Lumia Selfie alkalmazással készítve


  1. Zene vagy futópartner!

Sokkal könnyebben veszed rá magad az edzésre, ha nem egyedül indulsz neki. Nem kell mindig valakivel együtt futnod, ha nem akad partner, akkor egy mp3 lejátszó is megteszi. Dugd a füledbe a fülhallgatót és hallgass közben zenét. Így majd repül az idő! Vigyázz arra, hogy a zene ne legyen túl hangos, fontos, hogy a közeledő autók hangját halld meg!


  1. Kezdj lassan!

Az, hogy ki milyen tempóban kezdi el a futást, nagymértékben függ a súlytól, testmagasságtól és az edzettségi szinttől. Mindenesetre kezdőként ne kezdj el sprintelni, mert pár méter után gyorsan kifulladhatsz, hanem kezdj szépen, lassan kocogni (ha kell, sétálj bele), így tovább bírod, és a sikerélmény is meglesz. Esetleg szerezz be egy pulzusmérős órát (Decathlonban a legegyszerűbb!).


Leírásának megfelelően állítsd be az optimális pulzus határokat, így az óra jelezni fog, hogy mikor kell lassítanod és mikor kezdhetsz újra kocogásba.


Ha nincs ilyen órád, akkor fogadd meg az alábbi tanácsokat:


  • emelkedőn mindig gyalogolj

  • ha már nem tudsz a futópartnereddel beszélgetni, akkor gyalogolj

  •  ha kapkodod a levegőt, gyalogolj

A gyaloglás nem sétálás! 


Tehát az, amikor már nem sétálsz, és még nem futsz, de például sietsz a buszhoz.


A legvégén, hazaérve, ne feledkezz meg a nyújtásról sem! Húzd meg alaposan pár másodpercig minden izmodat, a vádlidat, a combodat, a derekadat, a hátadat, a karokat, végy háromszor mélylevegőt, tartsd bent, nyújtózz meg, végül fújd ki és váljék egészségedre!



Ha futni szeretnél - fokozatosság

2016. március 30., szerda

Balázs kiosztotta a celebnőket - szerintem!

„Az emberek azzá válnak, aminek hiszik magukat. Ha azt mondogatja, mit nem tud megtenni, akkor a végén tényleg nem lesz rá képes rá. Ellenkező esetben, ha hiszem, hogy valamit meg tudok tenni, akkor megtalálom a megvalósítás módját, még ha az elején nincs is meg hozzá a képességem.”  (Mahatma Gandhi)


Ma olvastam, mostanra már biztos ti is olvastátok a cikket, ami itt találtok, de a bejegyzésemben úgyis idézek belőle.


Teljesen igaza van! – ez biztos, és most elmondom én is, hogy mit gondolok, éreztem-e azt, amit ti éreztek, milyen gyerekes anyaként ezt végig csinálni.


“…….-nál is bírom amikor azt mondja: fogadd el magad, tehát nagyon jó, meg szép minden…”


Van egy olyan mondás, hogy a “pénz boldogít”. Tényleg! Őt lehet! Engem nem igazán! És téged sem, mindaddig, míg nem vagy magaddal megelégedve. Mondja ezt ő, aki már elfogadta magát, de miért nem gondol bele a Te életedbe, a Te helyzetedbe?


Sokszor fordult meg a fejemben az elmúlt 5 év alatt, hogy kéne egy takarítónő, kéne egy bébiszitter. De a takarítónőt megmagyaráztam magamnak, hogy tuttira nem lennék elégedett, a bébiszitter meg olyan izé, én anyatigrisként nem adnám a gyerekeimet. De nem akartam soha a terhességem után azonnal jó nő lenni. Tudtam, hogy most nem abban az életszakaszban vagyok, tudtam értékrendet tenni, és tudtam, hogy a gyerekek fontosabbak, nem tudtam megvalósítani. Próbáltam, de nem ment, ezt majd elolvashatod (lsd.: lent linkek)


“Amikor beleállsz, amikor vásárolsz, gyereket nevelsz, viszed a háztartást, takarítasz, fölszedsz néhány kilót és nem úgy nézel ki, ahogy azt elvárod magadtól, akkor azért sokkal nehezebb azzal szembesülni, hogy fogadd el magad…”


Jajj, ne is mondd! Ez tényleg szörnyű, amikor le van büfizve a nadrágod, a polód, de nincs időd átvenni, mert tényleg nincs rá időd, főleg, ha van egy pici és mellé egy kicsi. Nekem 23 hónapra született a kistesó. Ez a normális korkülönbség, nem tudom, de most már túlvagyunk a nehezén. A nagyobbik nem volt szobatiszta, nem beszélt és még önálló evéssel is küzdött. Kicsit ilyen lustán fejlődő típus volt, de aztán két év alatt összenőttek és hurrá már szobatiszták, beszélnek, és esznek is kismalac módjára. Van, akinek ikrei születnek, na neki minden elismerésem! Egyébként jár hozzám edzésre olyan anyuka, akinek nagy lánya lakhelytől 20km-re járt iskolába, kicsije még nem ovis, és ikrekkel volt várandós! Heti kétszer jött hozzám edzésre a hetedik hónapig. És járt hozzám olyan anyuka is, akinek kicsije másfél évesen totyogott a tornateremben és tenisz labdákkal játszott, míg ő pocakban a kisebbikkel zsámolyra lépegetett. Megoldották!


“…napi 8 órában minden nő el tudná magát fogadni, csak nincs lehetősége, nincs egzisztenciája, hogy ezt megtegye, nem tud elmenni 3-szor, 4-szer edzeni a héten, és igenis baja van önmagával. Baromi könnyű mondani valamit, hogy közben a ráfordított idő nem életszerű…”


Így van! Most lehet, mondani, hogy én is fitnesz teremben dolgozom. Igen, de nem ott kezdtem! Mindenkiről tudom, hogy dolgozik, hogy van háztartása, hogy van gyereke, ja és igen, a többségnek van férje! És milyen mázli, ha akad egy apuka, aki elvárja, hogy anya jó nővé váljon seccperc alatt a szülés után. Kedves apukák! Ez nem így megy! Ha te szeretnél mielőbb jó nőt látni magad mellett, akkor kapd össze magad! Tedd meg, hogy hazaérsz hetente 2-szer 18 óra előtt, és nem csak esti puszira! Így anya el tud menni egy órát mozogni és lesz ideje fodrászra, sőt talán még egy körmös is belefér majd idejébe,a  gyantáról nem is beszélve! Azt is megköszönnénk, ha a hétvégéből egy fél napot, nem is olyan sok, legyél 120%-on apa. Hisz az a kis gyermek neked is köszönhető, és egész héten anyával van, alig látja, alig hallja apát. Upsz! Anyukák, újabb lehetőség elmenni egy kicsit mozogni, a bevásárlást hozzákalkuláljuk, mert gyerek  nélkül a bevásárlás maga a menyország! Köszönjük! És akkor itt jöhet újra az, hogy anya! Anya! Te pedig legyél már talpra esett, mondd meg neki, hogy bocsi, köszi, hogy megjöttél időben, akkor én pattanok a futócipőmbe és kocogok egy fél órát! Ez csak fél óra!!!!


Aztán jöhet megint az Anya! Aki kapja össze magát és akár babakocsival is lekezdhet futni napközben. Meg milyen jó a család, mert apa bringázik a nagyobbik gyerekkel a csomagtartón, anya pedig kocog a kisebbikkel a babakocsiban! Hurrá! Ez egy jó program! Mert ilyenek is vannak, sokan! Nálunk már egy egész babakocsival futó csapat alakult!


Oké-oké! Vegyük a dolgozós anyukát, akinek 16 órakor a suli előtt kell állnia, pedig 4-ig tart a munkaidő. Nekik szoktam mondani azt, hogy értelek én, hogy nincs rá időd, DE, ha igazán akarsz valamit, akkor fel fogsz kelni fél órával korábban! Mi az nekünk?! Este időben ágyba zuhanás, nincs TV bámulás! Reggel 5-kor kelés. Youtube csatornán valami 20 perces Tabata edzés! Tökéletes!!! Nem is kell más! Aztán egy finom protein shake, zuhany, reggeli, kávé és jöhet a család!


Mivel nem akarsz fitnesz modell lenni, nem vagy celeb, csak szimplán egy jó nő akarsz lenni, így szerencsédre nem kell heti 5-6 alkalommal másfél-két órákat az edzőteremben tölteni.


“Ha 3 gyereket nevelsz, háztartást vezetsz, főzöl, mosol, iskolába mész, leckét írsz, és felcsúszik 3-4 kiló akkor nem tudod lenyelni a dumát, hogy fogadd el magad.”


Nem kell elfogadnod magad, de tegyél azért, hogy holnap jobb legyél, a mai önmagadnál! Kérlek!


Egyébként pedig a kaján rengeteg múlik! Ehhez nem kell plusz sok idő! Csak főznöd kell, mint egy polip. Én mindig ezt mondom, hogy polip vagyok a konyhában, mert tényleg sokszor úgy érzem, hogy több kezem, mint amennyivel születtem. De nem, tényleg a két kezemmel csináltam.


És most jön a LÉNYEG! amiről ez a cikk tulajdonképpen szól!


michelle lewin


Gondolom egyesek szimplán olyanok szeretnének lenni, mint M.L. az első képen. Ugye?


motivacio


Mondjuk abból a formából, ami itt én vagyok az első képen, abból kéne alakulni, és elég lenne a középső kép szintjén. Igaz? Első fotó dátum: 2011, második fotó +9 hónap, harmadik fotó 2015.


“Látod, hogy mások milyen jól néznek ki, követsz másokat és rendesen fáj, hogy neked nem ilyen az életed. Szomorú vagy, hogy te nem tudsz edzeni, hanem a munkahelyeden kell ülni és dolgozni, de te követed és nézed mit csinál. Az ember a saját boldogtalanságának ágyaz meg azzal, hogy százakat követ a Facebookon, és azzal sanyargatja magát, hogy mindenkinek jó, csak neki rossz. Megpecsételed a sorsodat. Követsz másokat, majd azt mondod: ő jobban néz ki, milyen ruhában van, nekem hogy néz ki a hajam, nem szeret a férjem és milyen rossz nekem. Nem csinál ez az ember mást, mint álvalóságban élő embereket követ és tönkreteszi saját magát”


Ez szörnyű! Igen, az! Tényleg vannak ilyenek! De ne juss el idáig! Ne kövesd, ha nem akarod! Ha lelkileg rossz hatással van rád, akkor lépj le az oldalról! Olyat kövess, aki azt mutatja, amivel te is azonosulni tudsz. Azzal a helyzettel, amiben ő van, ahogy ő csinálja! Kérj olyantól segítséget, aki végig járta az  az utat, amit neked is végig kell járnod.  Önmagad legyél! Ne fogadd el, ha nem tetszik, de nem a sajnálat a megoldás! Nem jó, ha csak panaszkodsz, depresszióhoz vezet és úgy megint jön a csokievés! Határozd el, és fokozatosan változz meg!


“Ha magadat nem szereted – senkit sem szerethetsz. Ha magaddal nem vagy harmóniában, másokkal  sem lehetsz, mert kívül csak az jöhet létre, amit belül már megteremtettél. Lehangolt  hegedűdet egy egész zenekar, de még  a karmester sem képes helyetted fölhangolni – és összezavarod az egész muzsikát.˝ (Müller Péter)


 


Ne felejtsd el, hogy türelem, kitartás, önfegyelem, akarat, lemondás (és egy jó társ)! Ezek a kulcsszavak a sikerhez!


 


Kapcsolódó cikkeim a témához:


Önmegvalósítás, én így kezdtem.


Fokozatosan változtass


Így főzök két felé gyorsan


Az én titkom, mert kíváncsiak voltatok rá.


Nekem könnyű.


Cikk Sarka Katáról, amikor almát evett és vizet ivott!


Megj.: igen, háromműszakban dolgozva, egyedülállóként, három gyerekkel valóban nehéz, de nem lehetetlen!


 


 


 


 



Balázs kiosztotta a celebnőket - szerintem!

2016. március 29., kedd

Töltött sajtos korong

Estére akartam valami finomat, valami sósat, és hirtelen felindulásból készítettem el ez a sajttal töltött korongot.


Hozzávalók:


1 tojás


30gr NoCarb rost sütőmix


1 ek. Soft Cheese sajtkrém (New lifestyle)


1 szelet light trapista sajt


0,2dl víz


só, pirospaprika, oreganó


A szelet sajt kivételével villával és kézzel összenyomkodjuk a tésztát, két felé vesszük és mindkettőt fólia között kilapítjuk. Én simán egy Folpackot tettem alá és fölé, rátenyereltem a magam 65 kilójával és szépen kilapult. Rátettem a sajtot, ami kilógott, azt kézzel lecsipkedtem. Jöhet a másik fele tészta, hasonló technikával, nem cifráztam. A letépkedett sajtot pedig a tetejére dobáltam.


200 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütöttem.


Az egész adag tápanyag tartalma:


kcal: 139    fehérje: 13  szénhidrát: 1.6    zsír: 8.6


 



Töltött sajtos korong

2016. március 26., szombat

Csokis kókuszos keksz

Nekünk ez a legfinomabb keksz, ami tényleg pár perc alatt elfogy, ha megcsinálom. Most rafkós voltam, egyrészt nem vendégségbe készült, másrészt eltettem fémdobozba, így jó pár napra meg van a reggeli kávé mellé a keksz készletem.


Hozzávalók:


  • 50gr kókuszliszt

  • 20gr kókuszreszelék

  • 30gr natúr tejsavó protein

  • 20gr csoki Wavel diabetikus étcsoki olvasztva

  • 20gr kakaópor

  • 50gr eritrit-stevia keveréke

  • 2 tojás

  • 20gr kókuszolaj olavasztva

  • 1dl víz

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A hozzávalókat alaposan összekevertem és olyan állagot kell kapni, hogy kézzel golyókat tudjál formálni belőle. Ezeket a golyókat sütőpapíros tepsibe lapítgattam. 180 fokon 12 percig sült. Frissen a legfinomabb.

100 gramm tápértéke:    kcal: 240.75    fehérje: 15.64    szénhidrát: 10.09    zsír: 16.33


 



Csokis kókuszos keksz

2016. március 25., péntek

Anyukám főztje

Anyukám cukorbetegként az egyik leghűségesebb követőm. Az évek során tanulta meg a lényeget. Hiába a szénhidrátcsökkentett lisztek, hiába a teljes kiörlésű lisztek, akár hogy is van, az a legjobb neki, amit én mondok. Nincs is panasz, a cukra általában 5-7 között mozog.


A hétvégén ilyen menüvel vár minket. WP_20160305_12_37_12_Pro


Leves: hús leves, sok zöldséggel, sok hússal


Sült húsok, egy nagy tál salátával, már krumplit és rizst nem is készít, mert minek, úgyis megmarad, senki nem kéri.


 


És egy extra diétás mákos mangós süti a Paleo Konyha újság receptje alapján.


Recept: WP_20160305_12_59_35_Pro


  • 8 tojás

  • 200gr mák

  • 50gr édesítő (DW 4:1 használta)

  • 20gr kókuszliszt

  • kés hegynyi szódabikarbóna

  • citrom reszelt héja

Az egészet össze kell keverni és 170 fokon tűpróbáig sütni.


A mangó zseléhez a mangót megtisztítjuk botmixerrel pürésítjük, majd édesítővel és zselatinnal  összefőzzük, ezzel kenjük meg a félbevágott mákos piskótát.


 


 


 


 



Anyukám főztje

2016. március 24., csütörtök

Zabkekszek

Megint jöhet egy zabos keksz reggelire a proteines kávé mellé.


Korábban már volt zabkekszes receptem itt.


ZABKEKSZ aszalt gyümölcsökkel


  • 100gr aprószemű zabpehely

  • 40gr protein

  • 2 tojás

  • aszalt gyümölcsök

  • 30gr édesítő vagy méz (én eritrittel szoktam)

Ehhez nem számoltam tápértéket, mert függ a gyümölcstől. Ráadásul én most goji bogyót tettem a gyümölcs helyett, így biztos, hogy nem lenne reális a kiszámolt érték.

CSOKIS zabpelyhes keksz WP_20160318_15_01_47_Pro


  • 60g fehérjepor

  • 50g zabpehely (nagyszemű)

  • 50gr zabpehely darálva

  • 50gr kókuszliszt

  • 20gr wavel diab. étcsoki darabokra vágva, simán ollóval!

  • 2 tojás

  • pici só, fahéj, szegfűszeg

  • 30gr eritrit

  • 0,5dl víz (vagy még kevesebb)

100 gramm tápértéke:    kcal: 293.47    fehérje: 23.11    szénhidrát: 35.62    zsír: 7.3


Csak annyi víz kell hozzájuk, hogy tudjál a kezeddel golyókat formálni és a sütőpapírra lelapítgatni. Szoktam hagyni egy picit, hogy a zab megszívja magát, így könnyebben megy a formázás. Ha meg vagy, akkor 180 fokon mehet a sütés 10-14 percig. Ha már pirul, akkor szuper jó!


A többi keksz recept:


Kókuszos csokis


Mákos citromos


 


 



Zabkekszek

2016. március 23., szerda

NoCarb méteres kalács

A próbaverziót 10 perces piskótából készítettem.


10 perces piskóta: WP_20160323_06_47_04_Pro


kb. 20 cm-es mikrózható tálhoz:


  • 1 tojás felverve

  • 1ek olivaolaj (vagy kókuszolaj, vagy olvasztott vaj)

  • 2 ek víz

  • 1 ek eritrit

  • 1 kk sütőpor vagy szódabikarbóna

  • 20gr NoCarb rost sütőmix

Ezt két kis tálba csináld meg, mindkettőbe ezt keverd el.


A fehérhez egy evőkanál vaníliás protein port, a barnához egy kávéskanál holland kakaóport tettem.


Mikrózás külön-külön 600-800W, 40mp, majd pihi 10mp, utána 40mp újra, aztán a másik tál ugyanez.


Kifordítod, kihűtöd és felvágod csíkokra. Majd most jön a gyerek-játék, hogy két csíkos formát kell összerakni belőle.


Krémek:


Az egyik a rózsaszín krém:


3-4 db eper aprókockákra vágra, mikróban 30 mp-ig melegítettem, utána villával összetörtem és  2 evőkanál mascarpone sajtot tettem hozzá. Ment még bele 1 kk. konjak liszt is. Ott hagytam, míg a piskóta hűlt.


A barna krém:


  • 2-3 ek. mascarpone,

  • 1 ek eritrit és

  • 1 tk holland kakaópor kikevertem.

Kenegetés a hagyományos módon:


Egy fehér piskóta – krém – egy barna piskóta – krém és így tovább.


Máz:


  • 40gr kókuszzsír olvasztva

  • 1 ek kakaópor

  • 2 ek eritrit

  • 1 ek tejszín

Kikevertem, bevontam és mehet a hűtőbe másnapig. Utána lehet szeletelni. A szeletelésnél figyelj oda, hogy ferdén vágd, mert csak akkor lesz ilyen csíkos a szeleted.


Persze lehet őzgerincben is csinálni, akkor használd a normál rost mix zacskóján lévő piskóta receptet. Süss két őzgerincet és készíts több krémet. Jó étvágyat!


 


 



NoCarb méteres kalács

Citromos mákos keksz

A tegnapi kókuszos csokis keksz után jöjjön ma a mákos citromos másik csúcs finomság.


Hozzávalók:


MÁKOS citromos cookies


  • 40g aprószemű zabpehely darálva

  • 40gr kókuszliszt

  • 40gr nagy szemű zabpehely

  • 30 gr fehérjepor

  • 30 ml víz

  • egy kisebb citrom leve

  • pici só

  • 1 tojás

  • fél citrom héja reszelve

  • 20gr méz

  • 20g mák egészben

 Minden hozzávalót összekevertem, kézzel golyókat formáltam, sütőpapíros tepsibe lapítgattam és 170 fokon sütöttem 15 percig.

100 gramm tápértéke:    kcal: 277.98    fehérje: 15.57    szénhidrát: 36.54    zsír: 6.69



Citromos mákos keksz

2016. március 22., kedd

Húsvéti nyuszi fészek

Ennek adtam már nevet :)


Mert ez egy szuper jó sonkás, sajtos, mustáros muffin tésztafészek, melyben egy fél főtt tojás ücsörög.


Hozzávalók 12db muffinhoz: WP_20160321_16_46_20_Pro


  • 6db főtt tojás félbe vágva

  • 80gr NoCarb rost sütőmix

  • 3 tojás

  • pici víz

  • 50gr vaj, vagy kacsazsír

  • 4 szelet prágai sonka kockákra vágva

  • 4 szelet light mozarella sajt kockákra vágva

  • só, fehér bors

  • 2 evőkanál mustár

  • 1 tk. torma

  • 1 csomag sütőpor

A hozzávalókat összekeverjük és muffin formákba töltjük félig. Mindegyik közepébe egy-egy fél főtt tojást tettem és néhány csík sajtot a tetejére.


Mehet a sütőbe 180 fokon 20 percig sütöttem.



Húsvéti nyuszi fészek

2016. március 21., hétfő

Húsvét bűntudat mentesen

Ezek a finomságok a mai edzés közben jutottak eszembe.


Sonkával sajttal töltött húsvéti bejgli, vagy kalács, vagy kenyér, vagy minek nevezzelek?!


Tehát adott a téma, mert a hozzávalók a karácsonyi bejglihez hasonlóak, na de mégis csak húsvét van, így kénytelen voltam változtatni rajta. húsvéti tekercs


  • 90gr NoCarb rostmix

  • 3 kisebb tojás

  • 1 csomag sütőpor

  • 40gr vaj, kacsazsír

  • 250gr natúr cottage cheese

  • curry por, petrezselyem, só, fehér bors

  • pici víz, hogy gyúrható, nyújtható legyen.

A hozzávalókat kézzel összegyúrtam, majd kinyújtottam és a prágai sonkát ráhelyeztem, majd erre a light mozarella sajtot. Feltekertem, ezt csak másodszorra sikerült, és betettem a sütőbe kb. 40 percig 150 fokon, majd 20 percig 180 fokon, és végül 10 percig 250 fokon.


 


 



Húsvét bűntudat mentesen

2016. március 20., vasárnap

Kókuszgolyó helyett

Két féle verzióm van már a kókuszgolyó helyettesítésére.


Az első, aminek magasabb a zsírtartalma (a képen a fehér):


  • 400ml Asia Coconut Milk – Aldi, Lidl

  • 1 csomag NoCarb vaníliás pudingpor (ha nincs, akkor 1 evőkanál konjak liszt)

  • 2 adagoló kanál vaníliás, kókuszos, natúr proteinpor

  • kókuszaroma

  • 50gr stevia-eritrit édesítő

  • 200gr kókuszreszelék

A hozzávalókat egy edénybe összefőztem és Folpackkal bélelt tepsibe öntöttem, szépen elsimítgattam a tetejét és ki tettem a teraszra hűlni. Addig elkészítettem a tetejére a csokimázat.

Csokimáz: WP_20160314_18_06_36_Pro


  • 50gr kókuszzsír olvasztva

  • 20gr kakaópor

  • 20gr édesítő

Ebből 40 kis kocka lett, mely szerint egy darab tápértéke: kcal: 87.2    fehérje: 1.67    szénhidrát: 1.69    zsír: 8.5


 


A második, ami alacsonyabb zsírtartalmú (a képen a barna):


  • 0,5dl víz

  • 1 csomag NoCarb csokis pudingporWP_20160314_18_05_53_Pro

  • 2 adagoló kanál vaníliás, csokis, kókuszos vagy natúr proteinpor

  • kókuszaroma

  • 50gr stevia-eritrit édesítő

  • 200gr kókuszreszelék

Az egészet megfőzöm és egy fóliával bélelt sütőbe teszem, mint az előzőt is, és mehet a hidegre.


A tetejére készült csokikrém:


  • 20gr kókuszzsír olvasztva

  • 20gr kakaópor

  • 10gr édesítő

  • 0,5dl 10%-os tejszín

Ezt kikevertem és rákentem a kihűlt kókuszos tetejére, majd újra a hidegre tettem.


Összesen 40db kiskocka lett belőle, így egy darab tápértéke:   kcal: 46.4    fehérje: 1.61    szénhidrát: 1.34    zsír: 4


 


 


 



Kókuszgolyó helyett

2016. március 19., szombat

Vacsorára

Ugyanazok a hozzávalók, de két féle étel készült belőle.


Tatárbifstek vagy fasírt a mai vacsora? fasírt


Vettem, fél kiló darált marhahúst a boltban, mert itthon tatárt kértek vacsorára. Valahogy nem volt most kedvem a nyers húshoz, így inkább a fasírt mellett döntöttem.


  • 0,5kg marhahús darálva

  • 1 tojás

  • só, bors, majoranna, pirospaprika

  • stevia ketchup

  • mustár

  • vaj

Ez egészet jól összekevertem és a feléből 4 húspogácsát sütöttem, a másik pedig nyersen fogyasztható volt. A fasírthoz sem kell semmi más csak hús, bár a nagymamáink még mindenféle mást is tettek hozzá (én már nem is tudom az eredeti receptet). tatár


És mit ettünk hozzá?


Hát persze, hogy NoCarb bagettet vagy NoCarb kis zsemlét.


 



Vacsorára

2016. március 18., péntek

Menü

Ilyeneket sWP_20160306_12_17_58_Prozoktam vasárnaponként csinálni.


“Mindenmentes” Zeller-Répa-krémleves pirított magokkal


Valóban, ez tényleg csak zeller és répa.


Így készítettem: a zellert és a répát apró kockákra vágtam, megfőztem, a levet néha pótoltam rajta éWP_20160306_12_20_28_Pros hagytam totál megfőni. Aztán elővettem a botmixeremet és teljesen pépesre turmixoltam. Fűszereztem, egy kis himalája sóval, fehérborssal és szerencsendióval.


A magokat közben egy serpenyőn kókuszzsíron megpirítottam és ezzel kínáltam.


A gyerekek ropival ették.


Édesburgonya héjában, jégsaláta és sajtos baconos csirkemell


A csirkemelleket elfeleztem, egybehagytam és a közepébe szúrtam a kést, utat vágva a sajt hasábnak. Ebbe a vágatba beletoltam a sajt-hasábot és baconba tekertem. Sütőzacskóba helyeztem egymás mellé őket. Az édesburgonyákat lemostam és alufóliába tekerve tettem ugyanabba a WP_20160306_12_40_04_Protepsibe a sütőzacskós csirkék mellé. Egy órát hagytam a sütőben.


Az ebédet 10.30 kor kezdtem el készíteni, minden készült magától. 12.00-kor lehetett teríteni.


Míg a hús sült, gyorsan egy tortát is készítettem, de ezt a következő bejegyzésben olvashatod majd.


 



Menü

2016. március 17., csütörtök

Csoki, ó drága csoki

Nem kell most már szenvedned, mert te már nem ehetsz egy falatnyi édességet sem ebéd után, amikor a legjobban kívánod az édességet.


Több csoki receptem volt már:


Csokimánia


Csoki pralinék fehérjéből


Quest Bar


Szaloncukrok


csoki diétásanEhhez a mostanihoz akartam volna nyuszi formájú szilikont venni, de hát nem volt sehol, úgyhogy most be kell érnetek a macikával.


Recept:


  • 65gr kókuszzsír olvasztva

  • 25gr 22%-os kakaópor

  • 25gr sovány tejpor

  • 15gr protein (amilyet szeretnél)

  • 20gr stevia-eritrit

  • díszítésnek mandula forgács

  • belsejébe a wavel cukormentes étcsokiból egy kocka késsel darabokra vágva

Az egészet összekevertem és szilikon formákba öntöttem. Ha gondolod a könnyebb mértéktartás végett jobb a kis bon-bon készítő szilikon forma.


Én most ebből az adagból kettő macit és kettő téglát gyártottam. Tehát 4 kis tábla csokim lett.


Egy tábla (kb. 40gr) tápértéke: kcal: 214,    fehérje: 7.2gr,    szénhidrát: 4gr,    zsír: 19gr.


 


 


 


 


 


 



Csoki, ó drága csoki

2016. március 16., szerda

Majdnem sütésmentes túrótorta

Almás diós “majdnemsütésmentes” túrótorta NoCarb rost sütőmix használatával.


A hagyományos, legtöbb túrótorta alsó rétege használ valamilyen szénhidrát gazdag ételt. Például: zabpehely, diétás vagy szénhidrátcsökkentett kekszek, aszaltgyümölcsök. Ebben még ez sincs.


Ez a torta még a nagyon szigorú szénhidrátmentes diétákba is beleillik.


A túrót egyébként arra érzékenyek, vagy a diétájukból kizárók ToTuval is helyettesíthetik.


A tortához valók:


Alsó réteg:


  • 50gr NoCarb rost sütőmix

  • 1 tojás

  • 30gr eritrit

  • 40gr kókuszolaj olvaszWP_20160306_15_23_43_Protva

Ezeket összegyúrjuk és egy torta forma aljába lapítgatva 180 fokos sütőbe helyezzük és ott 20 percig sütjük.


A krémhez valók:


  • 250gr 0,2% zsírtartalmú túró (Aldi)

  • 250gr light mascarpone (Aldi)

  • 3 evőkanál NoCarb konjak liszt

  • fél citrom leve

A krémhez valókat kikeverjük és a kisült, kihűlt torta aljára kenjük, mehet is a hűtőbe.


Egy lapos tálba kifacsarjuk a másik fele citrom levét és egy-két almát vékony szeletekre vágunk, majd a citromlébe áztatjuk őket. Szépen a torta tetejére helyezzük, végül dió darabokkal díszítjük.


Annyira finom volt, hogy aznap el is fogyott.



Majdnem sütésmentes túrótorta

2016. március 15., kedd

NoCarb bagett

NoCarb bagett és a majdnem cézár saláta


Bagett hozzávalói:


100gr nocarb rostmix


2 tojás szétválasztva (fehérje külön felverve)


30gr olivaolaj (szőlőmag is jó!)


4gr szódabikarbóna


himalája só


1dl víz


1dl görög joghurt


Az egészet összegyúrjuk, formázzuk és 180 fokon 20 percig, 200 fokon 10 percig sütjük. Kész van. Lehet szeletelni, pirítani és utána kockázni a salátába.


A majdnem cézár saláta, attól majdnem, hogy nincs hozzá öntet. Én az Aldi 85%-os majonézét használom, ebből egy evőkanálnyit vettem ki és pici joghurttal kikevertem, ez lett az öntetem.


Jó étvágyat!



NoCarb bagett

2016. március 14., hétfő

NoCarb rostmix tesztelés

Igen, adtam az anti-konyhatündér húgomnak egy kis rostmixet. Azt kell tudni a húgomról, hogy 3 éves korában kezdett művészi tornázni, aztán aerobicozott, majd edző volt, versenyző volt, még a régiekkel a Szentgyörgyi fiúkkal versenyzett. Aztán elvégzett még néhány felsőfokút és végül most mérlegképes könyvelő lett belőle. Imádtam ezt a mondatát, amikor profilt váltott: “Eddig minden nap azt kérdezték tőlem, hogy mit kell tennem azért, hogy kisebb legyen a fenekem, most meg azt kérdezik, hogy hogy lesz kevesebb a fizetendő adóm!”


Szóval ez az én húgom a múlthéten felhívta anyukámat, hogy hogy kell húslevest főzni… Macerásnak tartotta, de végül megcsinálta.


Vittem neki a rostmixből, hogy süssön belőle tortát. Már délben kaptam a kész tortáról a képeket, sőt annyira nem volt neki macerás, mint a húsleves, mert még a költségeit is kiszámolta.


Akkor jönnek a részletek: szilatorta


Rostmix piskóta alaprecept, amit a csomagoláson is olvashatsz:


  • 85gr rostmix (600Ft)

  • 4 tojás (150Ft)

  • 4 ek. olaj (50Ft, 1000Ft/1000gr)

  • 1 sütőpor (100Ft)

  • 150ml víz (0Ft)

  • 4 ek. édesítő (100Ft, 2000Ft/1000gr)

Krém:


  • 2 tábla étcsoki felolvasztva (900Ft)

  • 200ml cocomas krém (300Ft)

  • édesítő (100Ft)

Költségek: mindent felfelé kerekítettem 2.300 Ft

Ebből egy 12 szeletes tortát tudsz készíteni. Ezzel szemben a cukrászdában egy paleo, liszt- és cukormentes torta szelet minimum 650Ft.


Véleménye:

Nagyon szuper ezt a sütőmix, nagyon gyorsan kész lettem vele, nem kellett hozzá semmi extra dolog, csak, ami épp itthon volt és a recept is érthető, nem kellett variálnom semmit. Nagyon örülök, köszönöm. Nagyon finom lett a torta, máskor is csinálok!



NoCarb rostmix tesztelés

2016. március 12., szombat

American Pie diétásan

Meggyes is, rácsos is, diétás is. Amerikai pite uzsonnára, naná!


Volt egy régebbi pite verzióm már, melynek receptjét itt találod: NoCarb Pite


Most így csináltam:


  • 100gr sütőmix

  • 50gr  eritrit

  • 40gr kókuszolaj

  • 3tojás

  • 12gr sütőpor / szódabikarbóna

  • 0,5dl szén
    savas ásványvíz

Ezeket kinyújtottam olyanra, amilyen a sütőformád, lehet kicsiket is csinálni, lehet nagy pite formába is. Kicsit hagyjál a végén a rácsoknak.


WP_20160303_19_34_19_ProTöltelék:

  • 900gr  (3x300gr mirelit) meggy olvasztva, lecsepegtetve, kinyomkodva (így már persze jóval kevesebb a súlya)

  • 3 evőkanál utifűmaghéj

  • 3 evőkanál stevia

  • 1 tk fahéj


Sütés: 180 fokon kb. 30 perc. Szépen pirul a rács és a pite széle, akkor kész is van.

Ha kibírod várd meg míg kihűl. Mi még melegen ettük.


 



American Pie diétásan

2016. március 11., péntek

NoCarb Noodle tészták

Mostmár csináltam nektek egy tészta-gyűjteményt is. Én így eszem a tésztákat, amikor valami megszokott ételt kell helyettesíteni. Tulajdonképpen mindegyik tápértéke szinte csak annyi, amennyi a feltét. A tészta maga csak a tömegét, a térfogatát, a jól lakottságot adja hozzá.


Káposztás tészta


WP_20160302_17_12_31_ProEgy zacskó tésztához egy normál káposzta felét aprítógépben “lereszelem”, így kevésbé szemetelek a konyhában és gyorsabb is. Picit besózom himalája sóval, majd kinyomkodás után egy-két evőkanálnyi kókuszolajon elkezdem párolni, pirítani. Kicsit borsozom és végül stevia-eritrittel édesítem. Ehhez a fettuchini tésztát használom, vagy  lasagne tésztát. Mindkettő esetében a tésztát ollóval vágdosom kisebb darabokra.


Krumplis tészta


WP_20160227_15_22_45_ProEgy zacskó tésztához egy normál méretű zeller felét felkockázom apró kockákra, elősütöm sütőben sütőpapíron, 180 -200 fokon kb. 20 percig. Addig előkészítem a tésztát, mely most is vagy fettuchini vagy lasagne ollóval felvagdosva – ezen mindig röhögnek itthon, hogy én ollóval vágdosom a tésztát. Kevés olajon egy fej hagymát üvegesre pirítok, megszórom sóval, és pirospaprikával, pici vizet öntök alá, hogy ne égjen le a paprika. A tésztát és a kész zellerkockákat szintén a serpenyőbe teszem, összepirítom és kész.


Túrós tészta


WP_20160301_09_51_32_ProImádom, mindegyik tésztával bárhogy ízesítve. Sose szerettem a baconos verziót, de úgy is meg lehet enni. A tésztát leöblíted és mehet rá a túró, tejföl, stevia-eritrit, vagy a bacon kockák lepirítva. Én a tejföl helyett – mivel édesen eszem – pici vízzel elkevert proteint használok, vagy a túró és tejföl helyett cottage cheeset teszek rá.


 


Diós tésztaWP_20151018_11_41_12_Pro


Mennyire egyszerű?! Tészta öblítés, dió darálás, egymásra helyezés, édesítés és jól megevés. Jó étvágyat!


Nocarb diós gríz receptje.


Tejberizs


A másik, ami nagyon gyors, diétás esti vacsi kedvencem: Rizs alakú tésztát használok, öblítem, és mandulatejjel extra diétás tejbegríz1elkevert konjak liszttel készítem el. A tejben elkeverem a lisztet, majd melegítem. Édesítem proteinnel, és a leöblített tésztához adom. Ha gondolod várd meg, hogy kihűljön, én nem bírom ki!


Tejbegríz


Hasonlóan a tejberizshez, ezt is növényi tejjel készítem, és konjak liszttel, csak a tésztát előtte botmixerrel teljesen darásra mixelem. Fahéjjal a legjobb! Recept még.


WP_20151017_12_09_23_ProBolognai tészta


Vagy az angyalhajból, vagy a fettuchiniből készítem. Feltét ugyanaz, mint a hagyományosnál, semmi extra. Végén sovány sajtot reszelek rá.


Carbonara vagy ricottás tészta ricottás tészta


Ezt is vagy angyalhajból vagy fettuchiniből készítem. Leöblítem a tésztát és elkészítem a szószt. Recept!


A carbonara esetében zabtejszínből készítem  sonkával, parmezánnal. A ricottásnál ricotta, dió, tökmag és sonka kerül a serpenyőbe.


Stíriai metélt


Ezt az angyalhajból készítem, két zacskóval csinálom, mert nagyon finom. Fél kiló túróval és 4 tojással, édesítéssel keverem össze, mehet a sütőbe 180 fokon kb. 20-30 percig. Közben a tojásfehérjékből habot készítek és a kész tésztára öntöm, még addig teszem vissza, hogy megpiruljon. Én nem szeretem a mazsolát, de ha te igen, ne hagyd ki belőle. Itt találsz még receptet


Wellness ragus tészta, kínai tészta.


Pörkölt tésztával


Mákos tészta receptet itt olvahatod.


És te hogy eszed a tésztát?


 


 



NoCarb Noodle tészták

2016. március 10., csütörtök

Így csináld!

FO-KO-ZA-TOS-SÁG!


Igen, a kisebbik fiam most tanulja szótagolva az olvasást, ezért gondoltam, hogy ezt a cikket nektek végig szótagolva fogom megírni. Jajj, dehogy is, ebben most nem ez a lényeg, hanem a FOKOZATOSSÁG.


Ahogy a gyerekeink az iskolában tanulják az olvasást, úgy kéne neked is az életmódodat megváltoztatni.


Ez a szó, a tanárom szájából mindennap többször hallatszott, így nagyon belém égett.


Olvastam ezzel kapcsolatban egy cikket itt, ahol Ödönkéről írnak. De én most írok nektek Amálkáról is, aki már anya, és sürög forog a konyhában gyakorlott háziasszonyként és még a gyerekeit és a férjét is kiszolgálja.


Amálka reggel a családdal együtt kel, indulás előtt fél órával, hogy kipihent legyen.


Reggeliként bedob egy kávét, a gyereknek zsebpénzt ad a boltban vegyenek valami sajtos rudat, apa is elintézi majd valahogy, de egy kávé neki is jut a kapszulásból. Amikor azt gondolja, hogy most új életet kezd és egészségesen fog élni, akkor egy “ohne zuckerzusatz” feliratú aszalt gyümölcsös müzlit leönt valami 0%-os joghurttal és ez a reggelije. Apa ettől méla undorral inkább kivesz valami barnított zsemlét és rádob egy szalámit (Ödönke).


Tízórai elfelejtődik, vagy egészséges esetben visz magával gyümölcsöt, vagy a kisboltban az irodáig egy kis zacsi sós mogyoró, mert hogy egészséges mag, tele omegával és milyen szupi folyamatosan délelőtt 10-től ebédig lehet rágcsálni.


Ebéd jön, amikor Amálka néz valamit a céges büfében, legyen saláta, mert most egészségesen él, tegyünk rá joghurtos öntet és valami sült húst. De annyira jól néz ki a mai menüben a süti, hogy na ezzel akkorát nem fog bűnözni, hisz ma már a reggelije, a tízóraija és az ebédje is egészséges(nek volt gondolva).


Uzsizni, ja azt is kéne, de már nincs rá idő, a munka idő lejárt, a gyerekek az oviban, és még a boltba is be kell ugrani, hogy legyen vacsora otthon. A boltban a pénztárig minden sima ügy, zöldség, hús, (kinder pingui, túrórudi, chips, zero kóla, szotyi, bor … ) a kosárban, de akkor mivel már mindjárt elájul az éhségtől, és hol van még ovi… gyorsan egy müzli szelet, na de csak a cukor hozzáadása nélküli. Ami még napközben történt: sok-sok tejes kávé a kolleganőkkel a kávé szünetekben. Jó esetben cukor nélkül.


Vacsorára a gyerekek hotdogot kérnek, tehát akkor Amálka is csatlakozik hozzájuk, de ő már a teljeskiörlésű kifliből készíti, csemege uborkával, amerikásan, light majonézzel. Ezt még mind 18 óra előtt, mert ugye ő sem eszik hat óra után, hiszen úgy egészséges, és akkor fog fogyni. Este hulla éhesen 23 óra körül ágyba, reggel pedig hét órakor ébred.


Ha ezt megnézzük, tök jó, mindenki így él, vagy legalább szeretne legalább így élni. De Amálkán van némi felesleg és március elején észbe kapva gyorsan felkeres egy tanácsadót, akitől egy étrendet kér!


Étrendet kérek! Továbbra is hajtja ki magából. A legtöbb tanácsadó ad is egy étrendet neki, ami áll egy napból és öt-hat étkezésből. Szerintem a barátnője is ugyanezt az étrendet kapná, sőt a szomszéd anyuka is. Tényleg mind egyformák? Tényleg mindhármuknak ugyanazt kell enni, ugyanakkor?


Amálkával is az történik, ami Ödönkével történt a másik cikkben, nem sikerült, feladta, és nyáron még szarabbul néz ki, mint tavaly.


Ez nem étrend változtatás! É-LET-MÓ-DOT KELL VÁL-TOZ-TAT-NI! SZO-KÁ-SO-KAT KELL VÁL-TOZ-TAT-NI! FO-KO-ZA-TO-SAN!


Ezt csak úgy lehet, ha tudjuk, hogy Amálka hogy éli a napjait!


Hozzá tenném, hogy Amálka hátrányos helyzetű, mert:


  • a gyerekei lekváros kalácsot reggeliznek

  • tele van csokival az édességes fiók és a polcon villog a nutella

  • hétvégi estéken a család többi tagja pop cornnal az ölében nézi a családi filmet

  • biztos, hogy a gyerekei esznek zott monte szeletet (az enyémek is eszik)

Amálkának előnyei is vannak, nem is akármilyenek, csak épp még nem jött rá:főzés

  • ő vásárol, tehát azt veszi meg, amit meg lehet enni (nem vesz csokit, előbb utóbb el fogy az otthoni)

  • gyakorlott háziasszonyként nagyon kreatív, tehát nem okoz nehézséget a hús és zöldség kombó számtalan verziója

  • bújja az interneten a receptes oldalakat, sikerülni fog a szénhidrátmentes sütemény is

Ezeket nem kitaláltam, nálunk tényleg ez van és nagyon nehéz így tartani egy diétát.


Amálkánk végül el jut hozzám és kéri az étrendet. Nem adok neki!

Tanácsadóként kérek 3-7 napos étkezési naplót, amiben az érzések is le vannak írva, le van írva, hogy éhes vagyok és nem tudok a pénztárnál ellenállni a müzli szeletnek. Meg kellett innom a negyedik tejes kávét is, mert a kollegák meghívtak. Szóval nagyon részletesen, hogy megismerjem a vendég szokásait. Először csak az ő naplóját kérem, a szokásait kérem, a mit szeret és mit nem szeret ételek listáját kérem. Ezzel már egy csomó melót adtam neki, amire időt kell szakítani a mókuskerékben. Egy olyan helyzetbe kényszerítem, ahol fel kell ismernie saját magát, a rossz szokásait, a rossz ételeket, amiket megevett és leírt és újra szembesült vele, hogy jééé, én tényleg megittam ma 4 kávét csak úgy. Megdöbbentő mondatok, amiket kapok még.


cukortartalomInnen megyünk tovább, kihúzzuk, amire nincs szükség, ami mostantól tilos! Két-három hét múlva megyünk tovább, ha ez meg van, és pipa, akkor jöhet az, hogy mit is kell enni. Fontos, hogy az első pár hétben szokások változzanak meg! Le legyen írva minden, legyen meg a napi 4-5-6 étkezés! Most jöhet a gondolkodj előre fázis, amikor kérni fogom, hogy előre írd meg, holnap mit fogsz enni, melyik étkezésed miből álljon össze, legyen benne ez is az is. Mérni  nem kell neki. Mindig kérdezik, oké, de mennyit? Egy tenyérnyit, egy maroknyit, egy ökölnyit… Ezek a mértékegységek ezen a szinten teljesen jól működnek. Természetesen ez egy átlagos anyuka, tiszta testtudattal és önismerettel, képességeit felmérve, aki nem szándékozik sem fotómodellnek állni, sem fitnesz bajnok lenni. Rájuk más vonatkozik! Sajnos sok a testkép zavaros, aki még 5 kilót szeretne fogyni, róluk majd később…


Jönnek a kérdések:

Mikor ehetek újra pizzát? Válaszom, egyrészt attól függ mi a célod, másrészt, bármikor, amikor megsütöd magadnak úgy és abból, ami bele fog férni az életmódodba.  nocarb pizza 2

Mikor bűnözhetek? Nem vagyok a főnököd, sem az élettársad, én úgy gondolom, hogy felnőtt nőként el tudod dönteni, hogy amit megcsináltál hónapokon át, azt mivel és hogyan akarod elrontani.

Egész héten betartottam, most egy diétás cukrászdás süti belefér. – nem szerintem nem fér bele, sőt szerintem nem sok féle süti fér bele, főleg nem akkor, amikor te még le akarsz dobni néhány kilót. Ha elérted az álomsúlyt, álomtestet, akkor már belefér, mert eltelt annyi idő, hogy megtanultad, mikor mit lehet és mit nem.

Még 2-5 kilótól akarok megszabadulni, kéne ehhez egy étrend!naneee!


Egy szó, mint száz. Igen, én évek óta nem ettem pizzát. Tudom, hogy mikor ehetek cukrászdai sütit, de inkább sütök magamnak. Tudom, hogy mi számít bűnözésnek, mikor tehetem meg (láb edzés előtt zott monte havonta egyszer, mert meg fog jönni, de én akkor is edzem keményen…) Nem akarok már csak két kilótól megszabadulni, hanem nem akarok 60 kiló alatt lenni.


PhototasticCollage-2016-03-09-17-24-10Ez egy életmód! Amit fokozatosan értem el! Ne akard azt enni holnaptól, amit én ma megettem! Legyél türelmes!


A közelmúltban voltam a veresegyházi Biokikötő Boltban életmódtanácsadást tartani, és mindenkinek elsősorban arról beszéltem, hogy nem holnaptól kell így élni. Ez egy cél, amit el kell érni fokozatosan, következetesen! A bemutatón a NoCarb termékeket is kóstoltuk, ami sok látogatónak nagyon ízlett. A blogomban legtöbb étel ezekkel a termékekkel készül. Nagy segítség egy diétázó, életmódváltónak.


Ebben a cikkemben rengeteg visszautalást találsz már régebbi bejegyzésekre, javaslom, hogy azért azokra is szánj időt. Ezek itt ilyen betűkkel vannak jelölve!


Köszönöm! Osztani ér 😉









 


 



Így csináld!

2016. március 9., szerda

Marcipán tojások

Húsvéti recept – sorozat első része a clean-marcipán tojások.


Ebből nagyon sokat lehet készíteni, a hűtőben tudod tárolni, és mindig van egy falatnyi finomság kéznél, így biztos nem nyúlsz a bocis lila-fehér csoki marcipánokhoz, ami talán meg sem közelíti a mandula valódiságát.


Ez azonban tiszta mandulából készült.


Hozzávalók:


  • 100gr tisztított mandula darálva (én mandula szeleteket vettem és daráltam le mákdarálóval)

  • 60ml kókusztej

  • 30gr stevia-eritrit

  • 13gr kókuszliszt

  • 20gr kókuszzsír

A tejet a kókuszzsírral felolvasztjuk, melegítjük, elkeverjük benne az édesítőt és hozzá keverjük a mandulát, és a kókuszlisztet. Kézzel gyúrható állagot kell kapjunk, ha még túl ragacsos, akkor még egy kis kókuszlisztet tehetsz hozzá.


Kis kávés kanál segítségével formázz belőle tojásokat és vond be kókuszzsír+kakaópor+eritrit kombinációjával.


Valódi marcipán íz, valódi marcipánból!


 



Marcipán tojások

2016. március 8., kedd

Avokádókrémes sajtkorong

A 3CS – cseddár, csilli, csiamag 😉 – sajtos korongokat készítettem el sokkadszorra, amikor egy olyan ötlet jött anyukámnak, hogy kenjük meg avokádó krémmel őket.


Avokádó krém: WP_20160227_11_21_37_Pro


  • 1 kisebb érett (fekete) avokádó kikapart beljese

  • 1 nagy gerezd fokhagyma összenyomva

  • 2 ek. sajtkrém (aldi cheese creme)

  • pici só, fehér bors

Az avokádót kikapargattuk és egy nagy gerezd fokhagymát nyomtunk hozzá, és az öassze többi hozzávalóval villával pépesre kell kevergetni, majd  kész kihűlt korongokat megkenjük vele.


Jajj, így még finomabb, mint a sima kekszek.


 



Avokádókrémes sajtkorong

2016. március 7., hétfő

Kókuszkrémes keksz

A sajtos korongok után nem tudtam megállni, hogy ne csináljam meg édes verzióban is.


Így született meg az édes vaníliás keksz, ami önmagában is isteni finom, de a csokis kókuszkrémmel meg már mennyei.


A keksz (28-30db kb 3-4cm átmérőjű) hozzávalói:


  • 50gr kókuszolaj olvasztva

  • 50gr stevia-eritrit

  • pici só, vanília aroma

  • 100gr NoCarb rost sütőmix

  • 1 tojás

  • kb. 1 – 1,5dl víz

WP_20160227_12_09_17_ProAz egészet összegyúrjuk, két sütőpapír között kinyújtjuk és a szaggatást követően előmelegített 180 fokos sütőben 20 perc alatt kisütjük. Vigyázz, ne égesd meg! Ha kihűlt megkenegetjük a krémmel.


Krém:


  • 1 zacskó NoCarb csokis puding por

  • 0,5 liter kókusztej

  • 50gr stevia eritrit

  • 50gr kókuszreszelék

Az egészet összefőzzük, majd ha már elég sűrű, akkor levesszük a tűzről, kicsit hagyjuk kihűlni és a kekszek közé kenjük. A tetejét még megkentem kókuszzsír+kakaópor+ertitrit keverékkel és így a teljes kihűlés után fogyasztottuk. Előző nap elkészítve igazán finom!


 



Kókuszkrémes keksz

2016. március 6., vasárnap

Avokádó

Bementem a boltba, tényleg kifejezetten avokádóért mentem, de vettem mellé még egy pár zöldséget és tojást is. A kasszánál a pénztáros blokkolja a dolgaimat és az avguacamoleokádónál megáll egy pillanatra:


  • Ennek az avokádónak 600Ft DARABJA!!!

  • Mondom neki, tudom, de nem vettem se kólát, se ropit, se kakaós csigát, úgyhogy belefér. Köszönöm, hogy szólt!


Tényleg ennyire fura, ha valaki vásárol egy avokádót?

Isteni finom édes és sós krémeket lehet vele készíteni, valamint jól illik a salátádba is.




Pedig jobb, ha tudod, az avokádóról (forrás: házipatika.com)


A növény leírása:


A babérfélék családjába tartozik, trópusi fán termő gyümölcs. Színe zöldes fekete, alakja körteformájú, héja fajtától függően sima vagy ráncolt. Íze semleges.


Hogyan gyűjtsük?


Az avokádófa gyümölcsét fogyasztjuk, amit zöldség-gyümölcs boltokban vásárolhatunk meg. Az éretlen gyümölcs kőkemény, az érett gyümölcsöt viszont vajként lehet kenni.


Mi van benne?


Az avokádó telítetlen zsírsavakból álló olajtartalma B-, C-, E- és A-vitaminban gazdag. Az érett gyümölcs káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is tartalmaz.


Mire jó?


Az avokádó magas olajtartalmánál fogva kiváló bőrápoló szer a kiszáradt bőrre. Általában érzékeny típusú bőrre alkalmazzák. Segítséget nyújt ekcéma megelőző kezelése esetén. Jótékony hatással van az arthritiszes (ízületi) fájdalmakra, továbbá csökkenti a koleszterin szintet.


 




Avokádó

2016. március 5., szombat

NoCarb cheddar sajtos korongok

Egyik NoCarb bloggerünk Mojzeske is naponta süt-főz, használja a NoCarb rost sütőmixet. Nála láttam egyik nap a cheddar sajtos reggelizős kekszet, már akkor tudtam, hogy a termékbemutatóra ilyet fogok készíteni nektek.


Eredeti recept: http://mojzeske.blogspot.hu/2015/12/nocarb-cheddar-sajtos-reggelizo-keksz.html


  • 8 dkg NoCarb rost sütőmix

  • 12 dkg reszelt cheddar sajt (aldi)WP_20160226_08_37_51_Pro

  • 5 dkg liba zsír

  • 5 dkg  margarin

  • 1 evőkanál  mustár

  • 1 teáskanál himalaya só

  • 1 teáskanál chili por

  • 2 teáskanál chiamag

  • 100 ml szénsavas ásványvíz

 

3CS-nek neveztem el, mert CSiamagosCSeddársajtosCSillis.

Mindent összegyúrunk kinyújtjuk és tetszőleges formákat szaggatunk belőle. A kis kekszeket sütőpapíros tepsibe tesszük és előmelegített sütőbe 180-200 fokra 20 percre tesszük.


Annyira finom, hogy este mikor hazaértem még egy adagot kellett sütnöm.

 


NoCarb cheddar sajtos korongok

2016. március 4., péntek

Goji bogyós NoCarb muffin

NoCarb MUFFIN


Hozzávalók 12 darabhoz:


  • 4 tojás

  • 200 ml víz

  • 50gr kókuszolaj

  • 25gr DW 1:4 édesítő

  • 60 gr NoCarb rost sütőmix

  • 60gr protein por vaníliás

  • egy-két evőkanál goji bogyó

  • ½ csomag dr. oetker sütőpor

  • 1 kk citromlé, vanília

A tojásokat kézi habverővel elkeverjük az olajjal, vízzel, édesítővel, sütőporral (amit megpezsegtetünk az ecettel vagy a citromlével). Hozzádolgozzuk a többi hozzávalót is. A masszát 12 formába kanalazzuk egyenletesen, majd 170-180 fokra előmelegített sütőben 28-30 perc alatt készre sütjük.


A goji bogyó csupa jó hatással van szervezetünkre, így akár a sütésen kívül csak úgy rágcsálhatod. Védi a belső szerveket, véd a daganatos betegségek ellen, erősíti az immunrendszert, magas C-vitamin tartalma van. Magas a béta-karotin tartalma. Szóval, mindenképpen fogyaszthatod naponta.



Goji bogyós NoCarb muffin

2016. március 3., csütörtök

NoCarb magos kenyér

Pénteken folytatódott a termék-kóstolás és életmód tanácsadás a veresegyházi Biokikötőben.


Ekkor magos kenyeret vittem, goji bogyós vaníliás muffint, diós tésztát, és cheddar sajtos kekszet.


Most a magos kenyér receptjét osztom meg veletek:


Hozzávalók:


  • 100gr  Nocarb rost sütőmix

  • 3 tojás

  • 15 gr kókuszolaj


  • 3 evőkanál mag (szezám, napraforgó, len)

  • 5gr szódabikarbóna

  • 1,5 dl víz

Minden hozzávalót elkevertünk, összegyúrtunk, akkor mehet a sütőbe, sütőzacskóban. Sütőzacskóban történő sütés: A kenyeret egy kisebb tepsibe teszed sütőpapírral, majd az egészet tepsivel együtt sütőzacskóba teszed és lezárod a zacskót, így a kenyered a saját gőzében fog megsülni. Bekapcsolással egyidőben tegyük a sütőbe és hagyjuk bent 1 órán keresztül. 200 fokon sütöttem.

A magok másnapra, igazán a napraforgó és a tökmag bezöldül, ettől fura lesz a kenyér, mikor szeleteled, de semmi baja. Napokig nagyon finom. Elég konyharuhába tekerve tárolni.




NoCarb magos kenyér

2016. március 2., szerda

NoCarb rizspuding

nocarb tejberizsA legújabb termék lesz a NoCarb termékek közül, a hamarosan piacra kerülő vaníliás puding. Eredeti vanília kivonattal, semmi cukor, semmi mesterséges anyag. Ezt a terméket teszteltem egyúttal most.


A NoCarb rizs formájú tésztát leöblítés és 2 perces forró vízben történő főzést követően leszűrtem.


A NoCarb vaníliás pudingot kókusztejjel főztem meg. 1 csomag pudingporhoz fél liter folyadék szükséges. Ha a kalóriát csökkenteni szeretnénk, akkor vízzel és isteni finomra sikerül. Édesítsük ízlésünk szerint. A kész pudinghoz hozzákeverjük a rizstésztát és kis poharakba töltve a hűtőben várjuk meg, míg fogyasztható lesz.


Édesség, cukor és szinte kalória nélkül! Az egész csak rost és finom ízek!


 



NoCarb rizspuding

2016. március 1., kedd

NoCarb csokis mogyorós muffin

Még mindig a keddi nap kóstolója volt, de ebből pénteken is lehetett még kóstolni.


A rostmixben az a jó, hogy napról napra finomabb a sütemény és a termék, nem szárad ki a magas rosttartalom miatt.


WP_20160222_18_20_55_ProNoCarb MUFFIN


Hozzávalók 12 darabhoz:


  • 4 tojás

  • 200 ml bubis víz

  • 40gr kókuszolaj

  • 2 evőkanál darabos mogyoróvaj

  • 25gr  1:4 édesítő (vagy 100gr sima édesítő)

  • 85 gr NoCarb rost sütőmix

  • 15gr magas kakaóvaj tartalmú kakaópor

  • ½ csomag dr. oetker sütőpor

  • 1 kk citromlé

A tojásokat kézi habverővel elkeverjük az olajjal, vízzel, édesítővel, sütőporral (amit megpezsegtetünk az ecettel vagy a citromlével). Hozzádolgozzuk a többi hozzávalót is. A masszát 12 formába kanalazzuk egyenletesen, majd 170-180 fokra előmelegített sütőben 28-30 perc alatt készre sütjük.



NoCarb csokis mogyorós muffin

6 figyelmeztető jel, hogy nem jól táplálkozol

6 dolog, ami arról árulkodik, hogy valami nem jó az étrendedben: 1. Soha nem érzed úgy, hogy megtelt a gyomrod Ismered azt az érzést, hogy a...